Mikulástúra játszótérről játszótérre

mikulas2A TSC Természetjáró Szakosztálya minden évben szervez Mikulástúrát. Idén nem a hegyekben kirándultak, hanem Tiszaújváros játszóterein. Több mint 160 gyerek teljesítette a 4 km-es túrát, aminek a végén a Mikulás várta őket. Kreatív játékok, mozgásos feladatok várták a Mikulástúra résztvevőit szombat délelőtt. Családok, baráti társaságok, de egész osztályok is jöttek, hogy együtt kiránduljanak, a végcél pedig a Mikulás háza volt.

- Tavaly is voltam egy ilyen túrán, akkor az erdőben, az is nagyon tetszett, ezért jöttem idén is - kezdte Tóth Rebeka. 

- Nagyon mókásak ezek az állomások, a feladatok, nekem a falmászás volt a kedvencem. De maga a túrázás is jó, a családdal is szoktunk, szeretünk a friss levegőn lenni. 

- Azért jöttünk el ma ide, hogy jól érezzük magunkat és kapjunk mikuláscsomagot - mondta Szigeti Domonkos. - Kosárra dobtunk, kirakóztunk, mikulásházat építettünk, nagyon jó feladatok vannak. 

- Nagyon szeretik a gyerekek azokat a foglalkozásokat, amik interaktívak és nem csak külső szemlélők lehetnek, hanem tevékenyen maguk is részt vehetnek benne - mondta Szendi Adrienn, a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola egyik osztályfőnöke. 

- A Mikulás-délutánt különösen várták, nagyon jó, hogy rendeznek ilyet. Egy egész osztály eljött, tesókkal kiegészítve, jó kis közösségépítő program ez. Hét állomáson várták a gyerekeket az izgalmas feladatok, amiket teljesítve kerülhettek egyre közelebb a Mikuláshoz.

- Az egyik állomáson a kisebbeknek színezni kell, amit aztán elvisznek a Télapónak, a nagyobbak pedig énekelnek - mesélte Balatonné Horváth Krisztina, a TSC Természetjáró Szakosztály kerékpáros szakágának vezetője. 

- A gyerekek ilyenkor már nem annyira játszótereznek, most mégis a játszótereken túrázhatnak. Ez nekik egy városismereti séta is, hiszen keresztülmennek gyakorlatilag az egész városon. Na meg a túrázást is el kell kezdeni valahol, hogy aztán később legyen kedvük hosszabb távokhoz, akár a hegyekbe is.

- Elég sok gyerek indult a túrán és nagyon korán elindultak igazán lelkesek, én ennek külön örülök - kezdte a Mikulás, aki a túra végállomásán várta a résztvevőket. 

- Ügyesen megtalált mindenki, pedig jól elrejtőztem, ehhez is gratulálok nekik. Kapnak is cserébe csomagot és forró teát, de a forralt bor sem maradhat el a felnőtteknek. A legkisebbek a legbátrabbak, ők verset mondanak, énekelnek, a nagyobbak pedig rajzot hoznak. Jönnek egyfolytában, úgyhogy egy percet sem unatkozunk szerencsére.